Free cookie consent management tool by TermsFeed Update cookies preferences

Fehérhajó Apartman Budapest

Fehérhajó Apartman Budapest

Fizetési módok

  • Átutalás
  • Bankkártya




Fehérhajó Apartman Budapest - Bemutatkozás

Kedves Vendégeink!

Sok szeretettel várjuk ide látogató vendégeinket, felújított apartmanunkban, a belvárosban .
Az apartman az 5. kerületben található.
A Deák tértől és a Váci utcától pár perc sétára , kényelmes környezetben élvezheti a belváros életet.

Budapesten több világörökségi helyszín is található, többek között a Duna-part látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út, a Hősök tere és a Millenniumi Földalatti Vasút, a világ első villamos hajtású, egyben Európa második földalatti vasútja a londoni után. Turisztikailag jelentősek még a város Duna-hídjai, valamint gyógyfürdői, mivel Budapest a világ legtöbb gyógyfürdővel rendelkező fővárosa. Itt található még a világ legnagyobb termálvizes barlangrendszere, Európa legnagyobb zsinagógája (a Dohány utcai), valamint a magyar Országház is, amely a világ harmadik legnagyobb parlamenti épülete.

Budapest látnivalók:
Halászbástya
Szent István Bazilika
Mátyás-templom
Budavári Palota
Széchenyi Fürdő
Múzeumok
Hősök Tere
Margitsziget

Látogasson el hozzánk és ismerje meg fővárosunk szépségeit, vagy töltse el idejét kellemesen nálunk!

Foglalás: Fehérhajó Apartman Budapest

A foglaláshoz először adja meg a tervezett érkezési és távozási dátumot az alábbiakban:

Fehérhajó Apartman Budapest felszereltsége, szolgáltatásai

  • Vasalási lehetőség
  • Wifi a közösségi terekben
  • Lift
  • Internet
  • Hajszárító
  • Hűtőszekrény
  • WIFI
  • Síkképernyős TV
  • Mikrohullámú sütő
  • Mosógép
  • Tea-/kávéfőző
  • Vasaló

NTAK regisztrációs szám: MA20002136



Az apartman értékelése:
9.8

A szallas.hu értékelései alapján.

Az apartman címe:
1051 Budapest, Fehérhajó utca 12-14 (Magyarország)

Mit szólnál extra kedvezményekhez?
AkcióSzállás - hotelkupon, wellnesskupon
Kövesd Facebook oldalunkat:
Iratkozz fel hírlevelünkre:
0 kedvenc
Fel