A város szélén, nyugodt, madárcsicsergős környezetben fekszik ez a ház, mely 20 évig volt békés otthonunk, azért is szerettünk szívből, mert innen erdei-mezei séták is 1-2 perc gyaloglással elérhetők. A galériás, nagy belmagasságú nappali a tágas, kertkapcsolatos teraszra néz. A konyha minden főzéshez szükséges kellékkel felszerelt, és jó időben a teraszon teríthet. Forgalommentes zsákutcában, a nagy, zöld, családbarát kertben házi kedvenceidet is szeretettel várjuk.
A ház tervezésekor az erdélyi építész, Kós Károly inspirált minket. Ő előszeretettel alkalmazta házain például a tetőből visszakanyarodó fedett de nyitott előteret, amilyen a mi házunknak is van. A házba belépve egy kis előtér után a tágas, nyitott faburkolatos, magas belmagasságú nappaliba érünk. Innen nyílik az egyik háló, a fürdő, a külön WC, a lépcsőház és a konyha. Mind a konyha, mind a nappali kapcsolatos a tágas terasszal, mely a kerttel egy szintben van. Az emeleten a nappali felé nyíló hangulatos galérián kívül két háló és egy tágas kézmosós fürdő található.
A teljes ház és kert a vendégek rendelkezésére áll, a pincét és az oda vezető lépcsőházat viszont lezártuk, a rendben tartáshoz és takarításhoz szükséges holmikat tároljuk ott.
Foglalás: Fenyves Villa Gödöllő ***
A foglaláshoz először adja meg a tervezett érkezési és távozási dátumot az alábbiakban:
Fenyves Villa Gödöllő *** felszereltsége, szolgáltatásai