Kern Vendégház Velem - Bemutatkozás
Gyere velem Velembe ! A Kern Vendégház fogad be !
Velem az Alpokalján, a Kőszegi-hegység délkeleti lejtőjén Kőszegtől 8 km-re fekszik. A hegység természeti szépségeit, gazdag növény és állatvilágát szubalpin klíma övezi. A településen a falusi turizmus az 1930-as években kezdődött, ekkor fedezték fel, hogy a környék levegője az asztmatikus betegekre gyógyhatással van. Községünk közkedvelt kirándulóhely (Szent Vid kápolna, Írottkő) a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben, az Írottkő Natúrparkban. A természet szépségei mellett fontos megemlíteni, hogy a falu és a környék az őskortól folyamatosan lakott, ezért gazdag történelmi örökséggel rendelkezik. Az egykori lovagvár helyén épült Szt. Vid kápolna évszázadok óta a környék búcsújáróhelye. A II. világháború végén településünkön őrizték a Szt. Koronát, és itt tartották az utolsó országgyűlést. Kőszeghegyalján a hegység lankáin fekszik hazánk egyik történelmi borvidéke, továbbá itt található az ország legnagyobb összefüggő szelídgesztenyése.
Vendégházunk a falu szívében csendes, falusias környezetben található. A vendégház egy önálló épület az udvarunkban, 5 szobával várjuk a nyugodt pihenésre vágyó családokat, baráti társaságokat, felnőtt és diákcsoportokat (osztálykirándulás, erdei iskola, nyári tábor), kirándulókat, kerékpáros túrázókat áprilistól novemberig.
Velem ma is az ország egyik legkedveltebb hegyvidéki üdülőhelye.
Idősebb vendégeink elsősorban a tiszta, gyógyhatású levegője miatt kedvelik.
A vasfüggöny eltűnésével számos, korábban elzárt kirándulóhely újra látogathatóvá vált. Azóta a hegyvidéket behálózó kerékpárutak épültek, községünk is sokat szépült, így vendégházunk is egyre népszerűbb a fiatal túrázók, gyermekes családok, kerékpáros túrázók körében.
Vendégházunkban széles vendégkör igényeit igyekszünk vendégszeretetünkkel gazdagítani, melyet visszatérő vendégeink számában látunk igazolni.
Többgyermekes családok és diákcsoportok figyelmébe ajánljuk egy helyi népi iparművész szervezésében tartandó kézműves foglalkozásokat.
Iskolás csoportok és családos/nagycsaládos vendégeink számára olcsó szálláslehetőséget biztosítunk a téli időszakban a közeli osztrák síterepek szállásaként.
Osztrák sípályák: Mönichkirchen 65 km , Semmering 90 km.
Vendégházunkbanösszesen 19 főnek tudunk szállást biztosítani.
A szobák 2-3-4 ágyasak a következő bontás szerint vehetők igénybe:
A tetőterében 3 szobában 10 főt tudunk elhelyezni.
A szobákhoz (2 db 3 ágyas és 1 db 4 ágyas), saját zuhanyzós, wc-és fürdőszoba tartozik. A konyha használat az előtérben van biztosítva.
A tetőtérben van tv a szobákban és itt van wifi is!
Az alsó szinten 1 db 4 ágyas és 1 db 2 ágyas szoba van. Az itt található konyha és nappali a különálló tetőtérben lakó vendégek számára is rendelkezésre áll. Bizonyos időszakokban kétszobás apartmanként is bérelhető.
A szálláshelyet külön szobánként lehet bérelni, nagyobb létszám, vendégcsoportok esetén az egész ház önálló bérlésére is van lehetőség.
Vendégházunk az érkezés napján 14 órától foglalható el, távozáskor a szálláshelyet de.10 óráig kérjük elhagyni. Ettől a tulajdonossal egyeztetve el lehet térni. Csoportok esetén 14 órától foglalható el a szálláshely.
Vendégeink teljesen önállóan tartózkodhatnak a szálláson, nyugalmukat senki sem zavarja.
Vendégházunkban télen csak csoportokat tudunk fogadni!
Téli időszakban külön fűtési díjat nem számolunk fel. Ilyenkor a házat csak temperáljuk, ezért kérjük, hogy érkezés előtt legalább egy héttel korábban foglaljanak. A fűtés módja központi fűtés, melyet fával fűtünk.
A szállásdíj tartalmazza a közös helyiségek: konyha, nappali, és a bogrács használatát. A szabadidő eltöltésében, túra- és programajánlatokkal, térképpel, hasznos információkkal tudjuk a vendégeinket segíteni.
Étkezés önellátással: Szintenként felszerelt konyha áll vendégeink rendelkezésére : reggeli elkészítéséhez vagy főzéshez.
A vendégek létszámának megfelelő tányér, evőeszköz, továbbá konyhánként kávéfőző, mikrohullámú sütő és tűzhely is rendelkezésre áll.
Étkezést nem tudunk biztosítani, a felszerelt konyhákban elkészíthető, ill. ebéd és vacsora csoportok esetén egy közeli étteremben rendelhető. A szabadban való főzésre, bográcsozásra és szalonnasütésre is lehetőséget biztosítunk. Egy 25 literes bogrács áll térítésmentesen vendégeink rendelkezésére.
Jelenleg nincs élelmiszerbolt a faluban!
Velemben és a szomszédos településeken több jó vendéglő található. Kőszeggel együtt, 8 km-es körzetben, legalább egy tucat színvonalas szolgáltatásokat nyújtó vendéglő áll vendégeink rendelkezésére.
Programajánlatok:
A közelben sok szép kirándulóhely van rövidebbek és hosszabbak is (2-15 km) Velem – Szent Vid kápolna, Hörmann – forrás, Hétvezér - forrás… Írottkő - kilátó, Kalaposkő sziklák, Bozsoki Sibrik kastély, Cáki Műemlék pincesor. Velemi Műemlék Vízimalom (jelenleg nem látogatható!), Szt. Korona bunker, Stirling villa és Népművészeti Műhelyek, Burgenlandi várlátogatás: Léka, Városszalónak (20km).
A Kőszegi-hegység tanösvényei és a hegyoldalakon húzódó évszázados szelídgesztenyések.
Kőszeg vára, középkori belvárosa és múzeumai (8 km). Szombathely/Savaria római emlékei és múzeumai, képtár, székesegyház...(20km)
További kikapcsolódási lehetőségek a környéken:
Lovaglási lehetőség Bozsokon és Cákon 4 km
Gyógyfürdő legközelebb 30 km-re található Bükfürdőn.
Termálfürdő: Szombathely, Sárvár 20, ill.40 km.
Élményfürdő: Lutzmannsburg/ Locsmánd 20km (Ausztria)
Rohonci tófürdő 8 km (Ausztria)
Holdfényliget erdei kalandpark: Gyöngyösfalun 10 km-re.
Focipálya: Kőszegszerdahelyen 2 km.
Játszótér, a faluban található.
Szívesen ajánljuk vendégeink figyelmébe a közeli osztrák sípályákat: Mönichkirchen, Semmering 65-90 km.
A környéken jól kiépített kerékpárutak vannak: Írottkő, Vashegy kerékpárút.
Községünk az Országos Kéktúra kiindulópontja közelében található.
Aktuális programokról a naturpark.hu-n tájékozódhat.
Szállásár : Felnőtteknek 8000-9000 Ft/fő/éj + 400,- Ft IFA
Ha 1 fő veszi igénybe a szállást: min.12000 Ft/fő/éj + 400,- Ft IFA
Csoportoknak 20 fő fölött egységesen: 7000-8000 Ft/fő/éj + 400,- Ft IFA,
Kiemelt időszakokban: 10000 Ft/fő/éj + 400,- Ft IFA
Gyerekár: 4-14 év: 5000-6000 Ft/fő/éj, 2 éves korig nem kell fizetni. Ez utóbbi kedvezményt családonként egy gyermeknek tudjuk biztosítani!
Diákcsoportoknak: 4000 Ft/fő/éj ágyhuzat nélkül, 4500 Ft/fő/éj, ha mi adjuk a huzatot, téli időszakban 5000Ft/fő/éj a szállásdíj.
Árainkkal csoportok, gyermekek, diákcsoportok számára kedvezményt biztosítunk. A szállásdíj készpénzzel, Szép kártyával és utalással is fizethető.
Az idegenforgalmi adó készpénzben fizetendő.
Foglalás esetén 30% előleget kérünk, ezt lehet Szép kártyával is fizetni. A szállás visszamondása az igénybevétel előtti utolsó hétig díjmentesen lehetséges. Ha 2-7 nappal korábban történik, a foglalót nem tudjuk visszaadni.
Megközelítés: A 87-es főútról Kőszeg, ill. Lukácsháza irányából. (7-8 km)
Ugyanitt található a két legközelebbi vasútállomás is.
Vendégházunk a falu szívében buszmegálló közelében található. (100-300 m)
Reméljük hamarosan vendégünként üdvözölhetjük Önt!
Várja Önt a Kern Vendégház!