Körte Faház Tokaj - Bemutatkozás
Tokajon nem csak Tokaj városát, hanem a Szerencstől Sátoraljaújhelyig tartó vidéket értjük. A terület jelentős része szőlő. Évszázadok óta termelnek itt szőlőt, készítenek bort. A Tokaj-Hegyalja borvidék a Világörökség része. Mesések a déli, délnyugati domboldalak dűlői, hasonlóképpen a Tokaj-Hegyalja települései is tartogatnak rengeteg látnivalót, élményt.
Szeretettel várjuk kedves Vendégeinket Tokaj üdülőterületén található faházunkba, ahol csendes, nyugodt környezetben pihenhetnek és kapcsolódhatnak ki.
A szálláshely a városközponttól 2,8 kilométerre, a Fesztiválkatlantól 1,8 kilométerre található, ahol nyáron koncertekkel, előadásokkal várják az ide látogatókat.
A Körte Faház 36 négyzetméter, melyben 1 db 2 ágyas és 1 db pótággyal rendelkező szoba, felszerelt konyha (hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, vízforraló, kávéfőző, elektromos főzőlap), előszoba, étkező és egy fürdőszoba található. Internetkapcsolat nem biztosított, a TV-n csak a digitális földi televíziós szolgáltatás vehető igénybe. A ház légkondicionálóval ellátott. Előröl és hátulról is tartozik hozzá terasz, ahonnan gyönyörködhetünk a napkeltében és a napnyugtában is. Az udvaron bográcsozási, szalonna sütési lehetőség biztosított. A szálláshelyen egy férfi és egy női kerékpár is biztosított, melyek díjmentesen igénybe vehetőek. Parkolni az udvarban vagy a kapu előtt is lehet. A vonattal érkező Vendégeket az állomásról szívesen elszállítjuk a szálláshelyre, távozáskor pedig a szálláshelyről az állomásra (díjmentesen). A ház befogadóképessége: 3 fő (vagy 2 felnőtt és 2 10 éven aluli gyermek).
Éttermek és borozók a közelben, élelmiszerbolt a városközpontban található.
Pároknak, kis családoknak ideális, akik szeretnének elvonulni a mindennapok nyüzsgéséből, a város zajától.
Ár: 9000 Forint/fő/éj
5-14 éves gyermek: 6000 Forint/fő/éj
5 év alatt ingyenes.
Idegenforgalmi adó (18 év felett): 650 Forint/fő/éj
(Áraink 2025.04.01 és 2025.10.31 között érvényesek)
Fizetési módok:
A helyszínen a szállás elfoglalásakor készpénzben vagy mobilbank applikáción keresztül átutalással.
SZÉP kártyás fizetésre nincs lehetőség!
Házirend:
Szeretettel köszöntjük Önöket a Körte Faházban!
A szálláshely vendégei kötelesek betartani és elfogadni a Házirendet és az emberi együttélés, a kulturált viselkedés szabályait.
Annak érdekében. hogy biztosítsuk az Ön kellemes nyaralását és elkerüljük az esetleges félreértéseket, szeretnénk, ha megismerkedne házirendünkkel.
A foglalás igazolásánál feltételezhető, hogy Ön ismeri és elfogadja ezt a házirendet, valamint, hogy be is fogja tartani. A házirend be nem tartása a foglalás lemondását és az egész összeg megfizettetését vonja magával, tekintet nélkül a szállás korábbi elhagyására.
A vendégházban csak azok a vendégek lakhatnak, akik a házirendben leírtakat magukra és hozzátartozóikra nézve kötelezően elfogadják és betartják!
Érkezéskor a vendég köteles a tulajdonosnak átadni a bejelentés miatt a személyes dokumentumait (személyi igazolvány vagy útlevél).
Minden információval és esetleges segítséggel állunk az Önök szolgálatára a tartózkodásuk alatt.
Legfontosabb tudnivalók:
Felelősségvállalás:
A vendégház nem rendeltetésszerű használatából, illetve a házirend megszegéséből származó károkért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak.
A vendégek vagyontárgyaiért a házigazda felelősséget nem vállal.
A szállásdíj és az idegenforgalmi adó fizetése a megérkezéskor a bejelentkezés kitöltésekor történik. Ha valami miatt az Ön által előre lefoglalt időszak vége előtt távozik a szállásról, nem áll módunkban a pénzt visszafizetni.
A szállásdíj megfizetése kizárólag készpénzben történhet.
Szállás:
Az érkezés napján a házat vendégeink 14 órától 18 óráig foglalhatják el, illetve azokat a kijelentkezés napján 10 óráig hagyják el. Egyéb lehetőségek előzetes egyeztetés alapján, rugalmasan intézhetők.
A megadott érkezési/elutazási időpontban a tulajdonos jelen van.
Kérjük Önöket az éjszakai csend betartására 22 órától 7 óráig.
Kérjük, kerüljék mások nyugalmának és a szomszédok pihenésének zavarását, a közerkölcsöt sértő viselkedést, hangoskodást.
Továbbá szeretnénk megkérni vendégeinket, hogy a szállásra idegeneket ne engedjenek be, a látogatókról előzetesen egyeztessenek.
A szállásadó jogosult – előzetes bejelentés nélkül – ellenőrizni, hogy a szálláshelyen az előre bejelentett illetve kifizetett létszámban tartózkodnak-e a vendégek, tiszteletben tartva a vendég személyiségi jogait.
Dohányzás:
Az épületben dohányozni, valamint füstölőt használni tilos!
A kertben dohányzásra kijelölt helyek: a kiépített tűzrakó hely környéke, valamint a terasz.
Szíveskedjenek a dohányzást ezekre a helyekre korlátozni, a hamutartót használni, a csikkeket nem eldobálni.
Tűzrakás, bográcsozás:
Tüzet rakni a kijelölt tűzrakó helyen lehet a mindenkori tűzvédelmi szabályok betartásával!
Tűz mellett oltóanyag elhelyezése, a gyúlékony anyagok tűz mellől való eltávolítására fokozottan figyeljenek.
Mielőtt otthagyná a tűzrakó helyet, kérjük, győződjön meg róla, hogy a tüzet valóban eloltották!
A vendégek rendelkezésére álló tűzifán és papíron kívül más anyagok, például: gumi, műanyag égetése szigorúan tilos!
A kert és az épület zárása:
Eltávozáskor és éjszakára kérjük a kapukat és az épület bejáratait kulcsra zárni!
Háziállatok:
A vendégházba semmilyen háziállat nem hozható be.
Parkolás:
Parkolni a zárt udvaron és a kapu előtti füves területen lehet.
Berendezési tárgyak használata:
Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! A dekorációs célt szolgáló használati tárgyakat, képeket, kérjük, ne vegyék el a helyükről.
A benti berendezési és használati tárgyakat kérjük, ne vigyék ki a vendégházakból! Amennyiben a tartózkodás alatt bútorokat és berendezési tárgyakat áthelyezik, úgy a távozáskor ezt kérnénk visszarendezni.
Takarítás:
A vendégházat a vendégek tisztán kapják meg, és ottlétük alatt maguk kell ügyeljenek a tisztaságra, ehhez minden eszköz biztosítva van a házban (felmosó szett, seprű, partvis).
A takarítás mindig új vendégek érkezése előtt történik. Egy hétnél hosszabb tartózkodás esetén megoldható a heti takarítás ágynemű és törölköző cserével, amennyiben igénylik.
Szemét elhelyezése:
A háztartási szemét gyűjtése a konyhában található szemetesben lehetséges (konyhai szemetesbe való zsák a mosogató alatt található). Ha ezek megtelnének az Önök itt tartózkodása alatt, kérjük, ürítsék ki az udvaron található nagy kukába.
Étkezés:
A vendégház felszerelt konyhával rendelkezik, kérjük a használati tárgyakat rendeltetésszerűen használni.
Mint minden háztartásban, a vendégházban is előfordulhat, hogy valami a vendégek hibáján kívül tönkremegy, vagy meghibásodik. Ha valamilyen rendellenességet észlelnek, az esetleges komoly károk megelőzése érdekében szíveskedjenek azt haladéktalanul jelezni, akár személyesen vagy telefonon.
Kellemes kikapcsolódást és jó pihenést kívánunk!